Tünetek

Az itt felsorolt tünetek a gyerekek életkorára jellemző elvárható fejlettségi szinttől való eltérést mutatják.
Már 2-3 tünet előfordulása esetén is gyanakodhatunk, hogy valami nincs rendben és érdemes a
LongiKid© tesztet elvégezni.

Babacsoport

6 – 8 hónapos

Háton fekve nem fogja meg felemelt lábain a lábfejét

Hason fekve ülésbe húzásnál nem tartja a fejét

Nem forog

Nem nyúl tárgyak után

Nem tudja elengedni a megfogott tárgyat

Kezét nem nézi, nem játszik vele

Nevére nem figyel

Nem ad ki magas hangokat örömében

Nem reagál anyja beszédére

Hang irányába nem fordul

Nehéz megnyugtathatóság

Háton próbál közlekedni

Nem teszi le a lábát emelésnél

Repülőzik

Nem fordul önállóan

8 – 9 hónapos

Kúszásnál: két kézzel egyszerre húzza magát,
vagy csak az egyik oldali
végtagjait használja,
nincs tempója a kúszásnak

Nem áll négykézláb

Négykézláb állásban szétcsúsznak a térdei

Nem gyakorolja a csippentő mozdulatot

Nem végez helyzetváltoztató mozgást

Nem tud gurulni, kúszni

Támasz nélkül nem tud ülni

Álló helyzetben nem tartja magát segítséggel

Céltudatosan nem engedi el a játékot

10 – 11 hónapos

Nem mászik

Nem manipulál

Megreked a mozgásfejlődés a kúszás szintjén

Ülve/állva törzsét feszíti

12 – 15 hónapos

Keveset és lassan mozog

Mozdulatai koordinálatlanok

Ülésből nem fordul négykézlábra

Ülve nem képes helyváltoztatásra

Nem mászik

Nem vezethető, oldalazva nem lépeget

15 -18 hónapos

Kapaszkodva áll fel

Egyedül nem jár, nem fut

Nem tud lépcsőn közlekedni

Nem mászik fel semmire

Labdát nem dob

Babacsoport info

Terapeuta vezetésével, szülő jelenlétében történő foglalkozás.
Minimum heti 2 alkalommal ajánlott részt venni a hatékonyság biztosítása érdekében.
A betegség miatt mulasztott órák pótolhatóak.
Öltözet: benti cipő, ne túlságosan bő hosszú nadrág vagy leggings.
Közvetlenül az óra előtt ne egyen a baba, vizet hozhattok magatokkal.
Csoportlétszám: 3-4 fő
A foglalkozás hossza: 30 perc.

Tipegő csoport

1-2 évesek

Tünetek

Nem tud önállóan felállni

Járása szabálytalan, nem fut

Lépcsőn segítséggel jár

Pontatlan mozgás

Megkésett beszédfejlődés

Szókincse 50 szó alatti

Nem alkot egyszerű mondatokat

Nem tudja a saját nevét

Birtokos névmást, személyragot nem használ

3 részes utasítást nem hajt végre

Ceruzát nem fog, mintát nem rajzol

Tárgyakból nem épít

Elmélyült játékát nem kíséri hang

Testrészeit nem tudja megmutatni

Alvászavar

Tipegők csoportinfo

Terapeuta vezetésével, szülő jelenlétében történő foglalkozás.
Minimum heti 2 alkalommal ajánlott részt venni a hatékonyság biztosítása érdekében.
A betegség miatt mulasztott órák pótolhatóak.
Öltözet: csúszásgátlós benti cipő, ne túlságosan bő hosszú nadrág vagy leggings.
Közvetlenül az óra előtt ne egyen a kisgyerek, vizet ajánlott magatokkal hozni.
Csoportlétszám: 3-4 fő
Egy foglalkozás 45 perces.

Kisóvodás csoport

3-4 évesek

Tünetek

Sokszor elesik

Fél a mászókától, hintától

Nem szeret kismotorozni

Nem tud megtanulni biciklizni

Mozgáskoordináció gyengesége

Pontatlan mozgás

Megkésett beszédfejlődés

Hiperaktivitás/impulzivitás/túlzott nyugodtság

Agresszivitás

Beilleszkedési -és magatartászavar

Nem tud más gyerekkel játszani

Szorong, félénk

Feladathelyzetekből való kiszállás

Nem szeret rajzolni, gyurmázni

Nem szeret építő kockázni

Nem szereti ha megérintik

Nem tudja elviselni a címkét a pólón

Nem szeret beszélni

Nehezen irányítható

Szobatisztaság késése

Kisóvodás csoportinfo

Terapeuta vezetésével, szülő jelenléte nélkül történő foglalkozás.
Minimum heti 2 alkalommal ajánlott részt venni a hatékonyság biztosítása érdekében.
A betegség miatt mulasztott órák pótolhatóak.
Öltözet: csúszásgátlós benti cipő, ne túlságosan bő hosszú nadrág vagy leggings.
Vizet ajánlott magatokkal hozni.
Csoportlétszám: 5-7 fő.
Egy foglalkozás 50 perces.

Középsős csoport

4-5 évesek

Tünetek

Hiperaktivitás/impulzivitás/túlzott nyugodtság

Agresszív

Információfeldolgozás zavara

Térbeli tájékozódás/testvázlat/oldaliság gyengesége

Figyelemzavar- egyszerre csak egy tevékenységre tud koncentrálni 

Autizmus Spektrumzavar

Önfegyelem/önkontroll zavara

Beilleszkedési -és magatartászavarok

Pontatlan mozgás

Mozgáskoordináció gyengesége

Szorongó, félénk

Szabályok betartásának nehézsége

Feladathelyzetből kiszáll

Nem szeret rajzolni

Nem szereti ha megérintik

Nem szédül el akármennyit pörög, forog

Nem tud más gyerekkel játszani

Nem tudja az irányokat( elöl, hátul,mögött)

Nehezen irányíthat 

A játékkal nem funkciójuk szerint játszik

Pontokat nehezen köt össze, színezéskor mem tartja a vonalhatárokat

Nehezen nevezi meg a párokat, ellentétpárokat

Gyenge ritmusérzék

Középsős csoportinfo

Terapeuta vezetésével, szülő jelenléte nélkül történő foglalkozás.
Minimum heti 2 alkalommal ajánlott részt venni a hatékonyság biztosítása érdekében.
A betegség miatt mulasztott órák pótolhatóak.
Öltözet: csúszásgátlós benti cipő, ne túlságosan bő hosszú nadrág vagy leggings.
Vizet ajánlott magatokkal hozni.
Csoportlétszám: 5-7 fő
Egy foglalkozás 50 perces.

Iskolaelőkészítő

csoport – 5-7 évesek

Tünetek

Mozgások elsajátítása akadályba ütközik

Gyenge mozgáskoordináció

Rossz egyensúly és tartás

Térbeli tájékozódás/testvázlat/oldaliság gyengesége

Megkésett pszichomotoros fejlődés (nem fogad szót, feladatot nem tud végrehajtani, mindenbe belekezd és abbahagyja befejezés nélkül)

Gyenge szem-kéz koordináció

Gyenge koncentráló képesség

Figyelemzavar

Emlékezet gyengesége

Nem érti az ok-okozati összefüggéseket

Hiperaktivitás/impulzivitás

Túlérzékenység (zajra, hangra, fényre, testhelyzet változtatásra)

Nem alakult ki egyoldali dominancia

Írás/rajzolás közben mozog a gyerek szája is

Nehézséget okozhat náluk a huzamosabb ideig tartó egy helyben ülés

Jobban szeret egymagában játszani és/vagy agresszív a társaival/környezetével szemben

Iskolaelőkészítő csoportinfo